ÚJPESTI HAJÓS KLUB

VÍZITÚRÁZÓ ALAPÍTVÁNY

KÉPZÉSEK

Kenu kormányos képzés 2016.

A hatályos jogszabályok szerint a csónak vezetője az lehet, aki betöltötte 16-ik életévét,

tud úszni, ismeri a vízi közlekedés szabályait, kellő jártassággal rendelkezik a csónak irányításában, és ismeri az adott vízterület sajátosságait.

A fenti feltételeknek csak következetes tanulással és gyakorlással lehet megfelelni. Sok és sokféle vízterületet kell a gyakorlatban, tehát evezve, kormányozva megismerni ahhoz, hogy biztonsággal vállalhassa valaki a csónak vezetését.

A képzés során oktatott ismeretek:
Úszás, vízből mentés, tennivalók felborulás esetén, vezényszavak, egyensúlyozás, mentőeszközök, elindulás, haladás, fordulás, kikötés, jégen tartózkodás, fürdés.
A vízi közlekedés legfontosabb szabályai. Viselkedés hajózási útvonalakon.

Az Újpesti Hajós Klub minden egyes vasárnap délelőtt lehetőséget biztosít a fenti ismeretek elméleti elsajátítására.

Helyszín: Budapest IV., Üdülő sor 7/a.

Időpont: 9-11 óra között.

Májustól-szeptemberig előre egyeztetett időpontokban lehetőséget biztosítunk a csónak vezetés gyakorlására.

Jelentkezni a képzésekre Varga Jánosnál lehet, 06303270990 telefonon.

Vízi alapképzés gyerekeknek és fiataloknak.

2016.

Minden évben megrendezzük az alábbiakban felsorolt programsorozatot, amelynek során a 10-18 éves gyerekek megtanulhatnak túra kenuban evezni, tüzet rakni, táborozni, mosogatni, csónakot mosni, a tábori főzésben segíteni, bevásárolni és csónakot vezetni.

Május 29. Egész napos vízi túra. Találkozó Nagymaroson a rév állomásnál 9 órakor, a Duna parton. Innen evezünk Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Lupa – sziget érintésével Újpestre, a vízi telepre. Erre a programra előzetesen Varga Jánosnál jelentkezni kell.

Június 10 – 12. Vízi túra Esztergom – Dömös – Újpest útvonalon. A túra részleteiről kérjenek adatokat Varga Jánostól.

Június, július és augusztus hónapokban. Evezős napközis táborok az újpesti vízi telepen és környékén.

Június 25-július 2. Vízi vándortábor Budapest, Paks, Baja, Mohács útvonalon.

 

További információt a +3630-327-0990 telefonon és a hajosklub@hajosklub.hu címen kérjenek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s